A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Tegnap este 0-0-s döntetlenre végződött az El Clásico, és bár elvileg mindkét csapat képviselői elégedettek az egy ponttal, a madridiak csapatkapitánya nem rejtette véka alá hiányérzetét…
A pályafutása 43. klasszikusán résztvevő Sergio Ramos szerint ugyanis Alejandro Hernández Hernández játékvezető két tizenegyestől is megfosztotta a Real Madrid csapatát az első félidőben:
“Két vitatott jelenetből is rosszul jöttünk ki. Visszanéztük az eseteket a szünetben, teljesen egyértelmű, hogy mind a kettő tizenegyest ért, de semmit sem tehetünk. A videobírót azért vezették be, hogy segítsen, ezúttal balszerencsénk volt vele. Amikor nem nyersz, nem távozhatsz boldogan, de az itt elért eredmény pozitív. Nagyon karakteres Real Madridot láthattak, igencsak megnehezítettük az ellenfél életét. Elég jól kontrolláltuk a meccset, több helyzetünk volt, mint nekik. A Barcától nem könnyű elvenni a labdát, de jól működött a taktikánk, hogy már a saját kapujuk előtt nyomás alá helyeztük őket.”
A döntetlen után a két óriás továbbra is kéz a kézben, egymással azonos pontszámban vezeti a spanyol bajnokság (La Liga) táblázatát.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!