Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vieira az Arsenal menedzseri állásáról…

Ahogy már egy jó ideje köztudott, Mikel Arteta lett az Arsenal új menedzsere, ám a spanyollal egyetemben több név is felmerült mint következő edző, ilyen volt a szintén komoly “Ágyús” múlttal rendelkező Patrick Vieira is. 

A francia korábbi Arsenal legenda azonban elmondta, hogy sem Arteta közvetlen kinevezése előtt, sem korábban nem kereste meg senki a londoni gigász részéről, így igazán komolyan ő maga sohasem volt a jelöltek között.

Vieira edzői pályafutása 2015 óta tart, egy ideig megbízottként irányította a Manchester Cityt, majd az MLS-es New York FC-t, jelenleg pedig a Nice vezetőedzője.

Tegyük hozzá, hogy ez a karrierpálya máris több mint a frissen kinevezett Artetájé.

Vieira csapata a Ligue 1 10. helyén tanyázik jelenleg 6 pontra lemaradva a 3. – már BL-es pozícióban lévő – Rennais csapatától. Szerződése 2021 nyarán jár le a csapatnál.