Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: újabb pontokat vesztett a Spurs, a Leicesternek most összejött a győzelem – videóval

Az angol bajnokság az ünnepek alatt sem pihen, és a 20. fordulóban a Tottenham a Norwich otthonába látogatott, a West Ham pedig a Leicestert fogadta. José Mourinho gárdája kétszer is hátrányba került a mérkőzésen, de egy hajrában kapott büntetővel legalább egy pontot össze tudtak hozni az újonc ellen, míg Brendan Rogers csapata bár megszenvedett, összehozta a győzelmet a londoniak ellen.

Norwich-Tottenham:

Nagyon jól kezdett a Norwich, és az első félidőben a játék képe is kiegyenlített volt. A hazaiak a 18. percben a vezetést is megszerezték, amikor Vranic labdaszerzése után szólója végén a hálóba lőtt. A 33. percben Vrancic ismét betalált, de hiába örült, a játékvezető a videóbíró használata után les miatt érvénytelenítette a találatot.

A második félidő elején egyenlített a Tottenham, amikor az 55. percben Eriksen egy szabadrúgásból gyönyörű gólt szerzett. A 61. percben azonban már ismét vezetett a Norwich, miután Pukki lövésébe Aurier olyan szerencsétlen ért bele, hogy öngólt szerzett. Már úgy tűnt, hogy a José Mourinho gárdája ezt a meccset is elveszti, amikor a 83. percben a tizenhatoson belül buktatták Kane-t, amiért a büntetőt kaptak a vendégek. Az angol csatár állt a labda mögé, és magabiztosan értékesítette is a tizenegyest. A Tottenham mindent megtett az utolsó percekben a győzelemért, de az már nem jött össze nekik.

Norwich-Tottenham: 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Vrancic (18.), Aurier (61. – öngól) ill. Eriksen (55.), Kane (81.)
Sárga lap: Vrancic (22.), Lewis (54.), Krul (55.) ill. Lucas (69.), Alderweireld (90+3.), Eirksen (90+6.)
Kiállítás: – ill. –

West Ham-Leicester:

Forrás: premierleague.com

Az első félidőben jobban játszott a West Ham a játék képét tekintve, de a nagyobb helyzetei a Leicesternek voltak. A 9. percben a hazaiak kapusa, Fabianski rántotta le Coote-t a tizenhatoson belül, amiért tizenegyest kapott a vendég csapat, de Gray kihagyta a lehetőséget. A vezetést végül mégis csak a Leicester szerezte meg a vezetést a 40. percben, amikor Iheanacho fejelt szép gólt a kapu bal oldalába. A West Ham azonban még a szünet előtt, a 45. percben egyenlített, ekkor Fornals váltotta Felipe Anderson passzát gólra.

A második félidőben már jobban játszott a Leicester, és az 56. percben ismét megszerezték a vezetést. Most Gray nem hibázott, és a kapussal szemben állva a kapu felső sarkába tüzelt. Helyzet kevesebb esett ebben a játékrészben, de a vendégek magabiztosan tartották az előnyüket egészen a végéig, és így sikerült begyűjteniük a három pontot.

West Ham-Leicester: 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Fornals (45.) ill. Iheanacho (40.), Gray (56.)
Sárga lap: Fabianski (9.), Masuaku (49.), Diop (56.), Rice (77.) ill. Choudhury (90.)
Kiállítás: – ill. –

A forduló további eredményei és mérkőzései:

Szombat:
Brighton
-Bournemouth: 2-0
Newcastle-Everton: 1-2
Southampton-Crystal Palace: 1-1
Watford-Aston Villa: 3-0
West Ham-Leicester: 1-2
Norwich-Tottenham: 2-2
20:45 Burnley-Manchester United (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 Arsenal-Chelsea (Tv: Spíler 1)
17:30 Liverpool-Wolves (Tv: Digi Sport 1)
19:00 Manchester City-Sheffield United (Tv: Spíler 1)

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: