Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: feltámadni látszik az Arsenal, legyőzték a Manchester Unitedet – videóval

Az angol bajnokság 21. fordulójában az Arsenal a Manchester Unitedet fogadta az Emirates stadionban. Az Ágyúsok jól játszottak, és bár elfáradtak a végére, az első félidőben lőtt góljaiknak köszönhetően megnyerték a mérkőzést, amellyel megszakították az öt meccse tartó hazai nyeretlenségi sorozatukat. 

Forrás: premierleague.com

Nem volt túl eseménydús az Arsenal-Manchester City rangadó első félideje, de a londoni csapat valamennyivel jobban játszott. Korán, a 8. percben meg is szerezték a vezetést, amikor Kolasinac beadása megpattant egy védőn, épp Nicolas Pepe elé, aki távolról lőtt a hálóba. Többet birtokolta a labdát az Arsenal, és többet is támadott, de nagy helyzetei nem voltak egészen a 38. percig, amikor Pepe próbálkozott egy lövéssel közepes távolságból, de a labda a bal kapufát találta el. Végül a 43. percben növelték az előnyüket a hazaiak, ekkor Pepe szöglete után Sokratis fejelt éles szögből a hálóba.

A második félidőre megváltozott a játék képe, a Manchester United játszott fölényben, az Arsenal pedig próbálta tartani az eredményt. Az 59. percben a csereként beálló Andreas Pereira hagyta ott emberét a kapu előtt, de a lövése a kapu bal oldala mellett ment el. Hiába domináltak a játékban a vendégek, csak kisebb helyzeteik voltak, így nem sok esélyük volt a szépítésre. Az Arsenal ügyesen védekezett és nem engedte ki a kezéből az eredményt, igaz, a végére látszott, hogy teljesen elfáradtak, főleg a támadóharmadban. A lefújás pillanatában is 2-0 volt az eredmény, így végre hazai pályán is győzni tudtak az Ágyúsok.

Arsenal-Manchester United: 2-0 (2-0)
Helyszín: Emirates stadion (London) Vezette: Chris Kavanagh
Gólszerzők: Pepe (8.), Sokratis (43.) ill. –
Sárga lap: Kolasinac (3.), Saka (82.) ill. –
Kiállítás: – ill. –

Arsenal: Leno, Kolasinac (Saka, 69.), Luiz, Sokratis, Maitland-Niles, Xhaka, Torreire, Pepe (Nelson, 62.), Özil, Aubameyang, Lacazette. Vezetőedző: Mikel Arteta

Manchester United: De Gea, Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw, Fred, Matic (Mata, 81.) James (Greenwood, 58.), Lingard (Pereira, 55.), Rashford, Martial. Vezetőedző: Ole Gunnar Solskjaer

A 21. forduló eddigi eredményei

Brighton – Chelsea 1-1
Burnley – Aston Villa 1-2
Newcastle United – Leicester City 0-3
Southampton – Tottenham 1-0
Watford – Wolves 2-1
Manchester City – Everton 2-1
Norwich – Crystal Palace 1-1
West Ham United – Bournemouth 4-0
Arsenal – Manchester United: 2-0

A 21. forduló további programja

Csütörtök, 21:00 Liverpool – Sheffield United (tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása: