Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Juventus megsértette a pénzügyi fair playt

Nemzetközi lapinformációk szerint a Juventus együttese a tavalyi szezon pénzügyi mérlegében olyan szabálytalanságokat vétett, mellyel megsértette a pénzügyi fair playt, s amennyiben mindez bizonyosságot nyer, súlyos büntetést is kaphat az olasz rekordbajnok…

A KPMG könyvvizsgáló cég 2018–2019-es idényre vonatkozó – egyelőre nem publikus – beszámolója, ami szerint a Juventus gazdasági problémákkal küzd, ráadásul még a pénzügyi fair play (FFP) szabályait is megszegte.

Eszerint a klubok a teljes bevételük 70 százalékát költhetik fizetésekre, a Juventusnál ez 71 százalék volt. Ezt a határt egyetlen egyesület sem lépi túl a Juvén kívül, még a nemzetközi sajtó által sokszor emlegetett FC Barcelona sem, amely a megengedett érték alatt maradt egy százalékkal (69). Az UEFA egyelőre nem indított vizsgálatot a Juventus ügyében – tette hozzá az adatokat nyilvánosságra hozó RMC rádiócsatonra.

Az elmúlt néhány idényben veszteséges volt a Juventus. A bevételek ugrásszerűen növekedtek (a 2018–2019-es idényben 16 százalékkal, 464 millió euróra), amihez hozzájárult Cristiano Ronaldo szerződtetése 2018 nyarán – a portugál klasszis érkezésével 30 százalékkal nőttek a marketingbevételek. A klub Adidasszal kötött új szponzorációs szerződése (évenkénti 51 millió euró), valamint a növekvő televíziós bevételek (206 millió euró a legutóbbi idényben) ellenére is 40 millió eurós adózás utáni veszteséggel zárta a Juventus a 2017–2018-as évadot, a legutóbbit pedig 19.2 millió eurós veszteséggel.

Amennyiben az UEFA is vizsgálatot indít a Juventus ellen, és valóban vétkesnek találják őket, a torinói gárdát akár a nemzetközi kupákból is kizárhatják egy időre.