Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem a Barcához tér vissza a spanyol válogatott tehetség – sajtóhír

A nemzetközi sajtó már eldőltnek tekinti, hogy hol folytatja pályafutását az idei szezonban a Bajnokok Ligájában is berobbanó tehetséges játékos, aki a szintlépés érdekében elhagyni készül a Dinamo Zagreb csapatát…

Olaszország vezető sportlapjai mellett a horvát Sportske Novosti is megerősítette, hogy Dani Olmo és küldöttsége megállapodott az AC Milan vezetőségével a közös folytatásról, így a hatalmas tehetségként számon tartott játékmester napokon belül a Rossoneri labdarúgója lesz.

A spanyol válogatottban is bemutatkozó 21 éves játékmester iránt korábban a Barcelona, a Chelsea és az Atalanta is komolyan érdeklődött, és az általános vélekedés szerint klubváltása 40 millió euró feletti összeg ellenében valósulhat meg.

Olmo 2007 és 2014 között a La Masia akadémián nevelkedett, majd visszatért hazájába, s szépen végig járta a szamárlétrát a Dinamo Zagreb együttesénél, melyben ősszel már a Bajnokok Ligájában is pályára léphetett, és véleménye szerint még ennél magasabb szinten is képes lehet megállni a helyét, így új csapat jelentette kihívásokat keres, melyet nagyon úgy néz ki, hogy a januári átigazolási időszakban gyökeres változásokon keresztül menő milánóiaknál találhat meg…