Real Madrid: A válogatott helyett Madridba utazott a brazil kiszemelt! – Sajtóhír

Nagy Ákos
Nagy Ákos
újságíró, 2020 január 18. 12:12

Mint arról már mi is beszámoltunk, a Real Madrid élénken érdeklődik a Flamengo tehetsége, Reinier iránt. A 17 esztendős tehetség állítólag már Madridba is utazott, “feltérképezni a terepet”… 

(Kép: besoccer.com)

Az utóbbi kifejezést az As című sportnapilaptól idéztük. A madridi székhelyű újság ugyanis arról számolt be, hogy Reinier lemondta a brazil U23-as válogatottban való szereplést (Peru és Uruguay elleni olimpiai selejtezők- a szerk.), és inkább elutazott a spanyol fővárosba.

Az As szerint a játékos abban bízik, hogy amint betölti január 19-én, 18. születésnapját, alá is írják madridi szerződését. Ahogyan az As fogalmaz, könnyen lehet, hogy Reinier már Real-játékosként utazik haza, összecsomagolni Brazíliába, és kezdődhet számára a madridi-kaland – Bár tervek szerint azért még csatlakozik előtte a brazil U23-as csapathoz, a jövő hét pénteken.