FC Barcelona: albán csatártehetséget igazoltak a B csapathoz! – HIVATALOS

Balogh József
Balogh József
újságíró, 2020 január 21. 13:35

Az albán válogatott huszonkét esztendős csatárával a korábban az olasz Internazionale csapatában is pallérozódott Rey Manajjal erősítette meg a harmadik ligás tartalékok keretét az FC Barcelona.

Oldalunk gyakorta beszámol az FC Barcelona B csapatának eredményeiről. Ez természetesen a továbbiakban sem lesz másként, és alighanem több alkalommal is felfigyelhetünk majd Rey Manaj nevére. Az Albacetetől érkezett csatár korábban az olasz Primavera bajnokságban volt gólkirály, illetve kupagyőztes az Interrel.

A kilencszeres válogatott Manaj 700 ezer eurójába került a Barcelonának. Az albán légiós elsősorban az alacsonyabb ligákban számít tapasztaltnak, élvonalbeli meccse mindössze tizenhat van a lábában. Négyszer az Interben, további tizenkét alkalommal pedig a Pescaraban lépett pályára a Serie A-ban.

Érdekesség, hogy Manaj képviseletét ugyanaz az iroda látja el, mint akik az új vezetőedző, Quique Setién ügyeit is intézik. Sőt, az Excellence Sport segítette egy évvel ezelőtt a félszezonos barcelonai kalandjához Kevin-Prince Boatenget is.