A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
A francia bajnokságban szereplő Olympique Lyon hivatalosan is bejelentette, hogy kölcsönbe érkezik hozzájuk Karl Toko Ekambi.
Forrás: ol.fr
A Lyon a szezon végéig, azaz 2020. június 30-ig elhozta kölcsönbe a Villarrealból Toko Ekambit. A szerződés része volt egy 4 millió eurós átigazolási díj is, illetve egy 11,5 milliós vételi az opció az idény végével, ha európai kupaindulást jelentő helyen végez a francia csapat.
A Lyonnak szüksége volt egy támadóra, mivel Memphis Depay keresztszalag-szakadást szenvedett, és ebben az idényben már nem fog tudni pályára lépni.
Ekambi korábban már futballozott Franciaországban, hiszen a Paris FC-ben nevelkedett, majd az FC Sochaux és az Angers játékosa volt, ahonnan 2018-ban igazolt a Villarrealba. A kameruni támadó remek formában focizott Spanyolországban, ezért is meglepő, hogy elengedték: 20 forduló alatt 18 meccsen lépett pályára a La Ligában, ezeken pedig 6 gólt és 3 gólpasszt szerzett.
We are pleased to announce the loan signing of Cameroon international striker Karl Toko Ekambi from Villarreal, until 30 June 2020.
Welcome, Karl!🔴🔵pic.twitter.com/l3iaP8hu86
— OL English 🇬🇧 (@OL_English) 2020. január 20.
A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Brazil labdarúgót szemeltek ki a Vörösök…
A klubelnök erősítette meg a változást…
A klub nyitott az ötletre…
Több nagy múltú csapat került a mezőnybe…
Komoly összegre számítanak támadójukért a németek…
A hosszú ideje rebesgetett létszámemelés is szóba került…
Leírhatatlan boldogság érte az újoncot…
Kialakult néhány izgalmas négyes…
Hivatalos bejelentés egyelőre nem született…
Sikerült bennmaradni az A-ligában…
Megannyi klub érdeklődik a játékos iránt…
Ezredik mérkőzését játssza a nemzeti csapat…