Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajnokok Ligája: Mbppé elárulta a titkos esélyesét

A Paris Saint-Germain már évek óta a világ egyik legerősebb keretével rendelkezik, ám ahogy korábban Zlatan Ibrahimovic, úgy most Neymar vezetésével sem képesek átütő sikerre a Bajnokok Ligájában. A gárda másik frontembere, Kylian Mbappé saját nyilatkozata szerint is inkább más klubok a sorozat favoritjai.

Az elmúlt húsz évben ugyan több együttes is sikerrel ért fel Európa trónjára, de van négy olyan klub, amelyik a jelenlegi mezőnyből kiemelkedik az eredményeivel. 2000. óta a Real Madrid (hatszor), a Barcelona (négyszer), a Liverpool (kétszer) és a Bayern München (kétszer) nyerte a trófeák többségét, a végül elvesztett döntőket már nem is számolva, lévén abból is kettő-kettő van az angol és a német együttesnek.

Ugyan a Bayern idén még a Bundesligában sem tűnik kiemelkedőnek, de a másik három gárda jócskán a BL idei esélyesei közé tartozik. Melléjük sorolandó még a Juventus is, amely drámai statisztikát mutatva, de az előző öt BL-fináléját elveszítette. Utoljára még 1996-ban értek a csúcsra a „Zebrák”.

A babonás számok ellenére mégis az esélyesek közé sorolja a Juventus-t a gárda egyik nagy rajongója, Kylian Mbappé. A világbajnok francia támadó sosem tagadta szimpátiáját a torinóiak irányába, kiváltképp, mióta egyik gyermekkori idolja, Cristiano Ronaldo is őket erősíti.

„Ha francia vagy, nyilvánvalóan Zidane legendájával nősz fel. Volt egy másik bálványom is, Cristiano Ronaldo. Szerencsém van, mert szerethettem olyan nagyszerű brazil játékosokat is, mint Pelé, Ronaldinho, Ronaldo vagy Kaká. A Juventus erős csapat, és a Bajnokok Ligájában megmutatták az elmúlt szezonokban, hogy mire képesek. Mindig hiányzott valami tőlük, de most rendben vannak Ronaldoval. Ő csak a fontos dolgok megnyerésével foglalkozik, tehát a Juventus az idén a favoritok közé tartozik, akik a szokásosak: Barcelona, Real Madrid, Liverpool. Sarrival a Juve most jó játékot mutat.”

– dicsérte az olasz listavezető erényeit, Mbappé.