Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: kiütötte a Loki az Újpestet – eredmények

A hosszú téli szünet után szombaton visszatért az NB I: Vitelki Zoltán remekül mutatkozott be a DVSC kispadján, a Fehérvár már hat pontos hátrányban van, pedig a Ferencváros eggyel kevesebb mérkőzést játszott, a fordulóban négy játékost is kiállítottak.

A 17. forduló és 2020 nyitómeccsén a Ferencváros kiütötte a Paksot. A Kaposvár hiába szerezte meg hamar a vezetést, a Puskás Akadémia gyorsan egyenlített, a hazaiak emberelőnyben sem tudták kiharcolni a győzelmet, először játszottak döntetlent a bajnokságban. A Mezőkövesd gyorsan vezetést szerzett a Kisvárda ellen, a vendégek emberhátrányba kerültek, és nem tudtak egyenlíteni. A Fehérvár hazai pályán játszott gól nélküli döntetlent a Honvéd ellen, így egy lépéssel távolabb került a bajnoki címtől. A DVTK hátrányból tudott fordítani Zalaegerszegen. A második félidőben a Debrecen Szécsi duplájának is köszönhetően lemosta a pályáról az Újpestet, az új igazolás, Bacsa Patrik a kiállítás sorsára jutott.

Ferencváros – Paks 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Zubkov (3., 65.), Boli (43.), Isael (51.), ill. 

Kaposvár – Puskás Akadémia 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Nagy R. (20.), ill. Mebrahtu (14.)
Kiállítva:
 – ill. Van Nieff (69.)

Mezőkövesd – Kisvárda 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Neszterov (18.), ill. 
Kiállítva: – ill. Simovic (45.)

Mol Fehérvár – Budapest Honvéd 0-0 (0-0)
Kiállítva: – ill.
Aliji (91.)

ZTE – DVTK 1-3 (0-0)
Gólszerzők: Bobál G. (47. – tizenegyesből), ill. Brkovics (54.), Polgár K. (61.), Hasani (93.)

DVSC – Újpest 4-0 (0-0)
Gólszerzők: Szécsi (49., 52.), Bódi (59. – tizenegyesből), Adeniji (73.), ill. 
Kiállítva: – ill. Bacsa (69.)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: