Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Lazio középpályása a Bundesligába igazolt – HIVATALOS

A Bundesliga újonca elakarja kerülni a kiesést, éppen ezért is szerződtették a rutinnal rendelkező koszovói játékost.


A Fortuna Düsseldorf kölcsönvette a következő fél évre Valon Berishát a Lazio csapatától, osztotta meg hivatalos oldalain a német sereghajtó együttes. A 26 éves középpályásra a nyáron kötelező vételi opciója lesz a Bundesliga csapatnak, amennyiben a kontraktusban kikötött feltételek megvalósulnak, amelyek pontosságáról egyelőre nincs információ.

Berisha 2018 nyarán igazol a Red Bull Salzburg csapatától a Lazióba, ahol a másfél éve alatt szinte alig kapott lehetőséget, ennek következtében érthető, hogy a német bajnoki tabella utolsó csapatának a hívására is elköszönt az olasz fővárostól a több játékidő reményében.

A 26 éves koszovói középpályás minden versenysorozatot figyelembe véve 22 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a Lazio színeiben, sem gólt, sem gólpasszt nem jegyzett. Az idei idényt tekintve 8 mérkőzésen mindössze 279 perc jutott neki, így érthető a csalódottsága.