Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
A korábbi információknak megfelelően, a Tottenham kölcsönadta kevés lehetőséghez jutó hátvédjét egy másik PL-csapat részére…
A csütörtöki nap folyamán a Newcastle United együttese vette kölcsön a Tottenham gárdájától az angol válogatott balhátvéd, Danny Rose játékjogát az évad hátralévő részére.
A 29 esztendős bekk 2007 óta már több mint 200 tétmérkőzésen szerepelt a Spurs színeiben, menet közben többször is szerepelt kölcsönben, noha az elmúlt években alapembernek bizonyult, az aktuálisan folyó kiírásban jobbára csupán részfeladatok jutottak számára, így klubja végül a kölcsönadása mellett döntött.
Az angol bajnokság (Premier League) mezőnyében csupán a 14. helyen tanyázó “Szarkák” a rutinos védő személyében Nabil Bentaleb és Valentino Lazaro után immár a harmadik januári erősítésüket hajtották végre. Rose szombaton a sereghajtó Norwich City ellen debütálhat új klubjában.
Az új szezon rajtjára talán készen állhat…
Erősítenek az első osztályra..
Posztriválist kapott Schäfer András
13 év után kiszállnak a fehérvári labdarúgásból…
38 év után újra harmadosztályúak lehetnek…
A játékos már el is búcsúzott…
A csapat jó teljesítménye a szerződésének megújítását eredményezte…
Cáfolták is, meg nem is Messi távozását…
Egyre közelebb a klubváltás – Még Diego Simeone szerint is…
Mourinho a parkolóban kérte számon a ténykedését…
Már csak nyolc csapat van versenyben…
Sebastian Hoeneß legénysége már az 1. percben előnybe jutott…
A horvát szakember tavaly nyáron vette át az OM irányítását…
Ezen Bellingham lehetséges érkezése sem változtat…
A távozó Marco Asensio helyére…
2027 nyaráig kötelezte el magát!
A második mérkőzés simább volt, mint az első…
Új időszámítás kezdődött Kispesten…
Megvan a Fradi első nyári szerzeménye!
Meggyőző teljesítményt nyújtott tavasszal…
Pep Guardiola nem számít a játékosra, ezért nyugodtan távozhat…