Legendák Viadala

Brighton: az MLS-ben folytatja a holland csatár – HIVATALOS

Balogh József
Balogh József
újságíró, 2020 február 4. 13:40

Már a szezon első felét sem a Premier League-ben szereplő Brighton együttesében töltötte a korábbi holland válogatott kerettag Jürgen Locadia. A 26 éves támadó a hoffenheimi kölcsönjáték után most az MLS-ben érdekelt Cincinnatiban fogja megpróbálni a berobbanást.

Jürgen Locadia egykor szépreményű PSV növendékként gyűjtögette az utánpótlás válogatottságokat és a gólokat. Sőt, 2018-ban a Brighton 17 millió eurót is kifizetett érte, és bár az angol klub szurkolói sokat vártak tőle, végül nem sikerült az áttörés. A PL alsóházában vegetáló „Sirályok” egyelőre állják a sarat Locadia nélkül is, aki most vásárlási opcióval szerződött az FC Cincinnatihoz.

Az elsősorban középcsatár Locadiának júliusig van ideje bizonyítani a gyengécske ohio-i klubnál, lévén addig szól a kölcsönszerződése.

A téli szünetét töltő MLS-ben tavaly debütált Cincinnati pocsékul kezdte „major” történetét. Az újonc gárda tavaly tökutolsóként zárt az összesített, huszonnégy csapatos tabellán is.