Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kártérítést kapnak a szurkolók CR7 miatt

A bírósági döntés értelmében a Juventus múlt nyári szöüli edzőmérkőzése után a szervezőknek kártérítést kell fizetniük a szurkolók számára, amiért a legnagyobb sztár nem lépett pályára a mérkőzésen…

A júliusi felkészülési időszakban a Juventus csapata a Dél-koreai ligaválogatottal játszott 3-3-as döntetlent, a barátságos mérkőzést követően azonban két koreai szurkoló beperelte a szervezőket, miután a mindenki által várt Cristiano Ronaldo – az ígéretekkel ellentétben – nem játszott a találkozón.

A bírósági döntés értelmében a The Fasta Inc., a mérkőzés szervezője 312 dollárt (95 ezer forintot) köteles fizetni a szurkolóknak. A szervezőcég nyilvánosságra hozta azt a megállapodást, amelynek értelmében CR7-nek legalább 45 percet kellett volna játszania az említett felkészülési találkozón, ám végül az ötszörös Aranylabdás portugál csillaga nem lépett pályára az összecsapáson.