Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FC Barcelona: Messi beleállt a vezetőségbe

A minap meglepő nyilatkozatot tett az FC Barcelona sportigazgatója, Éric Abidal. A klub korábbi játékosa a Sportnak nyilatkozva nem rejtette el azon véleményét, miszerint a futballistáknak is része volt a menesztett Ernesto Valverde sorsában.

Abidal remek játékos volt, amíg megbetegedései meg nem törték pályafutását. Azonban sportvezetőként egyelőre nem feltétlenül csak a jó döntései azok, amelyek jellemzik. A francia szakember a Sportnak nyilatkozva beszélt túl őszintén a Barcánál kialakult helyzetről.

Bár alighanem vitathatatlan, hogy egyes játékosok nem küzdöttek teljes erőbedobással Ernesto Valverde „túléléséért”, talán mégsem kellett volna egy belső konfliktust a világ elé tárni. Abidal pozícióját pedig tovább gyengítheti a témában, hogy Leo Messi kérdőre vonta a közösségi médiában. Az argentin aranylabda-halmozó ugyanis kikérte a maga és társai nevében a vádaskodást. Sőt, neveket követelt, hogy mégis kik voltak azok a lelketlen játékosok, akik veszni hagyták Valverde barcelonai ambícióit.

További érdekesség még, hogy Abidal szerint már Karácsony előtt, pontosabban a döntetlennel végződő Clásico után eldőlt az edzőmenesztés kérdése.