Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Casillas lehet a spanyol szövetség elnöke

Sajtóértesülések szerint a világbajnok és kétszeres Európa-bajnok beadta jelentkezését a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) elnöki posztjára.

A Real Madriddal öt bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyerő kapus tavaly májusban szívrohamot kapott, azóta nem játszott tétmérkőzést – igaz, klubja, a portugál FC Porto benevezte őt a keretébe a mostani szezonra. A Cadena SER rádióállomás El Larguero című műsora úgy értesült, hogy a 38 esztendős labdarúgó beadta a szükséges dokumentumokat, hogy indulhasson az RFEF következő elnökválasztásán. A kiváló kapus több korábbi csapattársával, így a 2010-ben világbajnok együttes tagjaival is egyeztetett, mielőtt meghozta döntését. A 42 esztendős Rubiales – aki játékosként védő volt – 2018 májusában lett a szövetség elnöke.