Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Emery újra Spanyolországban kap munkát? – Sajtóhír

Spanyol lapértesülések szerint az Arsenaltól idényen közben menesztett 48 esztendős szakember nem kizárt, hogy újra a La Ligában dolgozik majd a közeljövőben. 

(Kép: as.com)

Unai Emeryt ugyanis a Sevilla együttesével hozták szóba, ahol a mostani ötödik bajnoki hely ellenére Julen Lopetegui alatt igencsak inog a kispad a csapat kiegyensúlyozatlan szereplése miatt. Ráadásul a Sevilla vezetősége nehezen felejti el, a Mirandés elleni kupafiaskót is…

Úgy hírlik az andalúzoknál a Bajnokok Ligája indulást érő helyek elérése a fő cél az idényben, és ez fogja alapvetően meghatározni Lopetegui jövőjét.

Mindenesetre a spanyol fogadóirodák már elkezdték keresni a korábbi spanyol szövetségi kapitány lehetséges utódját. A megnevezett trénerek, mint Quique Sánchez Flores, Joaquín Caparros, Roberto Martínez, Javi Gracia, Manuel Pellegrini, Laurent Blanc és Unai Emery közül éppen utóbbit tartják legesélyesebbnek a posztra (3 az 1 Emery esélye a bukiknál – a szerk.).

A Sevilla az elkövetkezendő két bajnoki fordulóban a sereghajtó Espanyollal és a középmezőny aljához tartozó Osasunával játszik. Ennek a két meccsnek a kimenetele is hatással lehet Lopetegui, és ezáltal Emery jövőjére.