Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajnokok Ligája: Gulácsiék már a londoni sztárok ellen készülnek

Egy hónap után tudott újra tétmeccset nyerni a Red Bull által szponzorált Leipzig. A Bajnokok Ligájában is még érdekelt együttes a gyengécske Werder Bremen ellen tudott győzedelmeskedni, ráadásul talán a vártnál is könnyebben.

Igaz, az éllovas Bayern München elleni, egy héttel ezelőtti döntetlen is biztató volt már a jövőképet illetően, talán csak tegnap billent minden a helyére a lipcsei futballtavaszt illetően. A Leipzig tulajdonképpen már egy félidő alatt kellően elintézte a vendég Werder pontszerzési reményeit. Ráadásul a szünet utáni első percben máris kialakult a 3-0-ás végeredmény. A hátralévő háromnegyed órában már láthatóan visszavettek a hazaiak, és láthatóan ráálltak a rájuk oly jellemző labdatartásra, szigorú védekezésre.

A lefújás után a gárda fiatal mestere, Julian Nagelsmann higgadtan értékelte a látottakat, és elmondása szerint minden az elképzeléseik szerint alakult. Ami annak tükrében fontos igazán, hogy szerdán már a José Mourinho vezette Tottenhamet fogadják a BL nyolcaddöntőjében:

“Az első félidőben nagyon jól játszottunk a védekezést illetően. Kicsalogattuk őket, és éberen figyeltük a folyosókat. Mindig veszélyesek voltunk az ellenfél térfelén, és végül gólokat szereztünk. A harmadik gól után lassítottuk a tempót, ami a srácoknak nagyon jól sikerült. Majd még néhány változtatást végrehajtottunk, a Tottenham elleni meccsre tekintettel.”

– nyilatkozta, a 32 esztendős tréner.