Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: a Manchester United nyerte a rangadót – videóval

Ole Gunnar Solskjaer együttese idegenben is győzedelmeskedni tudott a Chelsea felett.

(forrás:twitter.com/premierleague)

Újabb fontos rangadót várhatott Frank Lampard és Ole Gunnar Solskjaer együttese, miután mind a Chelsea, mind pedig a Manchester United csapata versenyben van a Bajnokok Ligája indulást érő negyedik helyért, amely mindkét csapat számára az egész szezonra kitűzött célnak számít.

Azonban az angol és a norvég játékmester dolga sem volt egyszerű, hiszen kezdőjükből több alapember is kihullott, míg a Chelsea együtteséből Tammy Abraham, Christian Pulisic és Callum Hudson-Odoi, addig a Manchester Unitednél Marcus Rashford és Paul Pogba számítottak a legnagyobb hiányzóknak, ezzel nehéz helyzetbe hozva a kezdők felállítását.

Ahogyan a szezon első felében, ezúttal is úgy tűnt, hogy a felek kiegyenlített mérkőzést játszanak egymással, azonban a Chelseanek ezúttal sem volt semmi szerencséje sem a kapufákat, sem pedig a VAR ítéleteit illetően, a Vörös Ördögök pedig kihasználták ezt a lehetőséget és mindkét félidőben góllal büntették az ellenfél hibáit.

A második félidőben Bruno Fernandes szögletét követően Harry Maguire fejelte a kékek kapujába a labdát, mely fejes mint később kiderült a 0-2-es végeredményt beállító találat volt, mellyel a manchesteri csapat mindössze 3 pontra került a Bajnokok Ligáját érő negyedik helytől, ahol éppen a legyőzött Chelsea együttese áll jelenleg.

Chelsea – Manchester United : 0-2
Gólszerzők: ill.  Martial (45.) Maguire (66.)
Kiállítás: – ill.