Real Madrid: “Olyan pontokat veszítettünk, amelyek sokat is érhetnek még!”

Nagy Ákos
Nagy Ákos
újságíró, 2020 február 17. 10:48

Mint ismert, a Real Madrid hazai pályán nagy meglepetésre csupán döntetlenre volt képes a tabella hátsó régiójában szerénykedő Celta Vigo ellen. A blancók részéről Thibaut Courtois meccs utáni értékelésében szerintünk tökéletesen összefoglalta a pontvesztés jelentőségét. 

(Kép: as.com) 

“Csalódottak vagyunk az eredmény miatt. Engem nagyon bosszantott a második Celta-gól, hiszen úgy éreztem remekül védekeztünk, de Denis Suárez remekül oldotta meg a helyzetet, helyet csinálva Santi Minának.” – Idézi az As a belga hálóőr szavait.

“Nehéz meccs volt az elejétől, hiszen a korai góljuk megfogott bennünket. Nagyon jól védekeztek, és sajnos hiába szereztünk két gyors gólt a szünet után, ez nem volt elég. Csalódottak lehetünk, hiszen hazai pályán vesztettünk olyan pontokat, amelyek akár még sokat is érhetnek a végelszámolásnál.” – Így Courtois, aki szerint apró öröme azért mégis akadt a spanyol fővárosban.

“Hazard visszatérése mindenképpen jó hír. Fel kell vennie a ritmust, hiszen nagyjából 3 hónapot hagyott ki. Napról-napra lesz egyre jobb állapotban. Úgy gondolom a Levante ellen már segíteni is tud majd nekünk.” – Jegyezte meg honfitársa kapcsán a Real kapusa.