Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: lépéselőnyben várja az RB Leipzig a Tottenham elleni visszavágót – videóval

Folytatódott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője a szerdai játéknappal, amelyen a Tottenham otthonába látogatott Gulácsi Péter csapata, az RB Leipzig. A németek sokkal jobban játszottak, és akár nagyobb előnyt is szerezhettek volna, de végül csak egyetlen, büntetőből lőtt góllal várják a hazai visszavágót. José Mourinho és Julian Nagelsmann összecsapásának első fordulójában a fiatal német tréner örülhetett.

Forrás: uefa.com

Nagyon jól nyitott a Leipzig, hiszen az első másfél percben akár már három gólt is szerezhetett volna, de Lloris bravúrral minden próbálkozást megakadályozott. A 8. percben azért Gulácsinak is védenie kellett Bergwijn lövésénél. A későbbiekben is jók voltak a vendégek, rengeteget birtokolták a labdát és többször is próbálkoztak kapuralövéssel. A 17. percben egy szöglet után Schick fejelt centikkel a kapu mellé, a 36. percben pedig Werner középre tartó lövését védte szépen Lloris. A szünet előtt egyik csapat sem szerzett már a gólt.

A második félidőben jobb lett a Tottanham, a statisztika is szép lassan melléjük állt, ám az 56. percben Davies lépett oda durván Laimernek a tizenhatoson belül, amiért Cakir tizenegyest ítélt a lipcseieknek. Werner állt a labda mögé, lövése pedig Lloris mellett vágódott a kapu bal oldalába, ezzel megszerezve a vendég csapatnak a vezetést. A 62. percben Schick akár el is dönthette volna a meccset, de akár a párharcot is, de laposan megküldött lövését Lloris hatalmas bravúrral védte. A 70. percet követően egyre többet támadott a Spurs, és a 73. percben Lo Celso szabadrúgást kellett Gulácsinak a kapufára ütnie, és a 85. percben is volt munkája a magyar kapusnak, ekkor Lamela szabadrúgását kellett fognia. A 89. percben Lucas fejese szállt még el centikkel a kapu felett, de hiába a feléledés, az angol csapatnak már nem jött össze az egyenlítés a lefújásig.

Tottenham-RB Leipzig: 0-1 (0-0)
Helyszín: Tottenham Hotspur Stadion (London) Vezette: Cüneyt Cakir (török)
Gólszerzők: – ill. Werner (58. – büntetőből)
Sárga lap: Lo Celso (10.), Davies (56.), Lamela (90+4.) ill. Sabitzer (12.), Werner (33.), Nkunku (72.)
Kiállítás: – ill.

Tottenham:  Lloris, Aurier, Alderweireld, Sanchez, Davies, Winks, Gedson Fernandes (Lamela, 64.), Lo Celso, Alli (N’Dombele, 65.), Bergwijn, Lucas. Vezetőedző: José Mourinho

RB Leipzig: Gulácsi, Mukiele, Klostermann, Halstenberg, Angelino, Sabitzer, Laimer (Forsberg, 83.), Ampadu, Nkunku (Haidara, 74.), Schick, (Poulsen, 77.) Werner. Vezetőedző: Julian Nagelsmann