Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL számokban: statisztikák, rekordok a nyolcaddöntő első, keddi játéknapjáról

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, keddi játéknapján történtek meglepetések és voltak elképesztő teljesítmények is, de emellett több érdekesség és rekord is született a találkozókon. 

0 – Az Atlético Madrid egyetlen egyszer sem kapott ki egy BL/Európai kupa mérkőzésen hazai pályán az éppen regnáló címvédő ellen (4 győzelem, 1 döntetlen).

1 – Erling Haaland az első Borussia Dortmund játékos, aki a debütáló Bajnokok Ligája és bajnoki mérkőzésén is gólt szerzett.

2 – A Borussia Dortmund csak két kapuralövést hagyott a PSG-nek: mindkettő a tizenhatoson kívülről érkezett, és egyik sem találta el a kaput.

Kép

6 – A 2018/19-es szezon kezdete óta egyetlen csapat sem vesztett el több meccset a BL-ben, mint a Liverpool és Crvena Zvezda: mindkét csapat neve mellett 6 vereség áll.

6 – A PSG Thomas Tuchel irányítása alatt a legutóbbi 24 mérkőzéséből 6 alkalommal kikapott (25%), amikor 3 védővel álltak fel. Ez arányaiban sokkal magasabb, mint amikor 4 védővel álltak fel (8%).

Kép

10 – Játékosok, akik pályafutásuk első BL/Európai kupa szezonjában elérték a 10 gólt: 1958/59-Just Fontaine (10), 1978/79-Claudio Sulser (11), 2017/18-Sadio Mané (10) és Roberto Firmino (10), 2019/20-Erling Haaland (10).

37 – Az Atlético Madrid nem vesztett el egyetlen meccset sem minden sorozatot figyelembe véve, ha Saúl Niguez gólt szerzett (33 győzelem, 4 döntetlen).

(Forrás: Opta)