Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Messi: „Az is normális, ha nem jók az eredményeink”

A Mundo Deportivonak már-már csodával határos tettet sikerült végrehajtania. A katalán napilap ugyanis interjút tudott készíteni Lionel Messivel, aki meglepően nyíltan kommunikálta a csapattársaival megélt hullámvölgyet.

A dán támadó, Martin Braithwaite mai, sürgős és soron kívüli leigazolásán kívül a nap legérdekesebb barcelonai híre a Messi-interjú. Az FC Barcelona 32 éves frontembere személy szerint sem él meg túl jó szériát, lévén január közepe óta nem talált be a LaLigában. Igaz, az elmúlt három bajnokin nem kevesebb, mint hat gólpasszt kiosztott! Megváltozó szerepkör? Egyelőre bizonytalan, ám az vitathatatlan, hogy a lassan veteránkorúnak számító aranylabda-halmozó ahogy idősödik, úgy mer egyre bátrabb és őszintébb nyilatkozatokat adni a sajtónak.

Messivel a már fentebb is említett Mundo Deportivo készített beszélgetést. A barcelonai lapnak az argentin zseni elárulta a nehézségeik okát, illetve azt is, hogy egyáltalán nincs elkeseredve:

„A változás egy jelentős szakaszán megyünk keresztül. Minden csapattagnak alkalmazkodnia kell Setién kéréseihez, de ez nem könnyű út, mert Valverde különböző dolgokat kért tőlünk. A csapat fejlődik, és ha valóban mindent meg akarunk nyerni, akkor még sokat kell előre lépnünk. Normális, hogy a néhány rossz eredmény és az edzőváltás után az emberek kritizálnak. Nálunk nincsenek könnyű idők, és bizonyos esetekben nem játszottunk jól. Gyakran hátrányban kell játszanunk, és ez kiszolgáltatottá tesz minket. Még mindig nyugodtnak és magabiztosnak kell lennünk.”

– hozta kötelezően (is) elvárt mondanivalóját, a Barca vasakaratú csapatkapitánya.