Real Madrid: az angol sztár nyitott a szerződtetésére

Balogh József
Balogh József
újságíró, 2020 február 21. 10:40

Már napokkal ezelőtt megírtuk, hogy az angol válogatott, és a Manchester City egyik legfényesebb csillaga, az akár 100 millió eurót is megérő Raheem Sterling a Real Madridhoz igazolhat. Az ügyben most nem más, mint maga az érintett nyilatkozott.

A Manchester City vezetőségével állítólag már korábban közölte maradási szándékát, míg a sajtóval csak most állt szóba a jövőjét illetően Raheem Sterling. A 25 esztendős csatárt pedig már napokkal ezelőtt „eladta” a Sun is a Real Madridnak, mondván az menekülni akar a Bajnokok Ligájából két szezonra is kizárt klubjától.

Tehát Sterling most igyekezett tisztavizet önteni a pohárba, és Pep Guardiola menedzser után tulajdonképpen ő is hűségesküt tett. Más kérdés, hogy erőteljes szimpátiáját fejezte ki a „Királyiakkal” kapcsolatban:

„A Manchester City-ben maradok, és nagyon boldog vagyok, de azt is elmondom, hogy a Real Madrid egy fantasztikus klub. Ha valaki meglátja a fehér mezt, akkor már pontosan tudja is, hogy mit képvisel ez a hatalmas klub. Persze azt is el kell most mondanom, hogy hosszú távú szerződésem van a City-vel, és ezt tisztelem. De a Real Madrid egy fantasztikus klub.”

– kedveskedett esetleges jövőbeli klubjának, az AS-nak adott interjújában.

A Liverpool nevelésű Sterling kontraktusa 2023. nyaráig érvényes a Manchester City-vel.