Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: hátrányból fordított a Napoli – videóval

Nem sikerült túl fényesre a Barcelona elleni összecsapás előtti főpróba Gennaro Gattuso együttesének.

(forrás: gettyimages.com)

A sereghajtók egyike, a Brescia fogadta otthonában a Bajnokok Ligájára készülő Napoli együttesét, azonban a mérkőzés sokkal izgalmasabban alakult, mint ahogyan az a papírforma várta volna, hiszen a hazai csapat már a 26-ik percben megszerezte a vezetést, ezzel nehéz helyzetbe hozva a nápolyi együttest.

Gennaro Gattuso csapata a keddi Bajnokok Ligája összecsapásra készülve állt ki a Brescia együttese ellen, azonban a vendégek játéka több kivetnivalót is hagyott maga után, hiszen a csapat Carlo Ancelotti menesztése óta sem tudott kilépni a gödörből, ez pedig igencsak aggasztó lehet a Barcelona elleni párharcot megelőzően.

A nápolyiak ugyan a második félidőben egy büntetővel kiegyenlítettek, majd 5 perc múlva Ruiz góljának köszönhetően átvették a vezetést, a kiesőjelölt Brescia azonban még így is méltó ellenfélként szolgált a jobb formát is megélt vendégek számára.

A Napoli együttese ennek a három pontnak köszönhetően ugyan felugrott a tabella hatodik helyére, azonban több rivális is letaszíthatja onnan, amennyiben a hétvége folyamán győzedelmeskedni tudnak.

Brescia -Napoli: 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Chancellor (26.)  ill. Insigne (49.) Ruiz (54.)
Kiállítás: – ill. –

https://www.youtube.com/watch?v=Z2fiHyAB1_I