Sztárcsatárok a Juventus célkeresztjében – sajtóhír

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2020 február 21. 08:00

Az olasz rekordbajnok Juventus együttese a következő nyári átigazolási időszak alkalmával is igazi világsztárral erősítené meg a keretét támadóposzton…

A torinói Tuttosport forrásai szerint a Juventus együttese két csatárt is kiszemelt már magának nyárra, Mauro Icardi a PSG csapatából térhetne vissza Olaszországba, a nemzetközi kupaszerepléstől két évre eltiltott Manchester City együtteséből pedig Gabriel Jesusra vetnék ki hálójukat.

A 27 éves argentin gólfelelőst már korábban is le szerették volna igazolni, ám végül Icardi múlt nyáron a hosszú Interes szappanopera lezárásaként kölcsönben a párizsiakhoz került, és bár klubja szeretné véglegesíteni őt, az olasz sajtó egybehangzó véleménye szerint a játékos szeretne visszatérni a Serie A-ba. Icardi 11 bajnoki találatot jegyez a francia bajnokság (Ligue 1) idei kiírásában, minden sorozatot figyelembe véve pedig 28 mérkőzésről 19 gólos.

Eközben a 22 esztendős brazil támadó a Palmeirastól történt leigazolása óta immár a harmadik teljes szezonját tapossa a Citynél, és a 2019-2020-as szezonban 34 tétmeccsen 16 találat fűződött a nevéhez, sajtóinformációk szerint nyáron mindenképpen a klubváltására lehet számítani csapata BL-ből való kizárása következtében.

Az olasz forrás szerint előreláthatólag mindkettejükért 70-70 millió euró körüli összeget kéne áldoznia a zebramezes egyesületnek.