Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Messi mesternégyessel repítette az élre a Barcelonát – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) hétvégi, 25. fordulójában az FC Barcelona hazai környezetben lépett pályára a három pont megszerzésének reményében az utolsó bennmaradó helyek egyikét birtokló Eibar ellen…

Az elnökváltásra készülő Barcelona… Lionel Messi klasszisát igazolva, a nehezebb időszakban csapata élére tudott állni, és már az első félidőben mesterhármast jegyzett. Az argentin zseni az első negyedórán belül egy parádés szóló végeztével volt eredményes, az első félidő hajrájában előbb Vidal kiugratásából talált be, majd Griezmann elügyetlenkedett helyzete után értékesítette a lecsorgó labdát. A második félidőben a katalánok úgy tűnt, megelégednek ennyivel, ugyan voltak további lehetőségeik növelni a különbséget, de ezek rendre kihasználatlanul maradtak. Az utolsó húsz percen belül Griezmann helyén csereként bemutatkozott az új szerzemény, Martin Braithwaite a Barca színeiben. Aztán az utolsó percekben Messi negyedszer is betalált, miután Braithwaite bejátszását a kapust is kicselezve passzolta a hálóba, egy perccel később pedig Arthur egy közeli kipattanóból állította be a kiütéses végeredményt.

Magabiztos győzelmével a Barcelona két ponttal az este pályára lépő Real Madrid elé került a bajnokság élén. Jövő vasárnap pedig jön a két csapat közti El Clásico a Bernabéuban.

FC Barcelona – Eibar 5-0 (3-0)
Helyszín: Camp Nou, Vezette: César Soto Grado
Gólszerzők: Messi (14., 37., 40., 88.), Arthur (89.) ill. –
Sárga lapok: – ill. Escalante (64.), Diop (85.)

FC Barcelona: ter Stegen – Semedo, Pique (Umtiti 68.), Lenglet, Junior Firpo – Rakitic, Busquets (de Jong 59.), Arthur – Vidal – Messi, Griezmann (Braithwaite 72.). Vezetőedző: Quique Sétien

Eibar: Dmitrovic – Tejero, Burgos, Arbilla, Cote – Diop, E. Exposito (Cristoforo 83.) – Orellana, Escalante, Inui (De Blasis 66.) –Enrich (Quique 66.).  Vezetőedző: Jose Mendilibar

 

A 25. forduló eddigi eredményei, további programja

Real Betis – Mallorca 3-3
Celta Vigo – Leganés 1-0
FC Barcelona – Eibar 5-0
Szombat, 18:30
Real Sociedad – Valencia
Szombat, 21:00
Levante – Real Madrid
Vasárnap, 12:00
Osuna – Granada
Vasárnap, 14:00
Deportivo Alavés – Athletic Club
Vasárnap, 16:00
Real Valladolid – Espanyol
Vasárnap, 18:30
Getafe – Sevilla
Vasárnap, 21:00
Atlético Madrid – Villarreal

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye