Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: góllal és győzelemmel ünnepelte ezredik meccsét Ronaldo – videóval

A Serie A 25. fordulójában a listavezető látogatott a sereghajtóhoz, akik alaposan megnehezítették a bajnoki címért küzdő torinóiak dolgát.

A Juventus nekiesett ellenfelének, be is találtak, de les miatt érvénytelenítették a gólt. Ezután magára talált a SPAL, kiegyenlített játék zajlott a pályán, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek. Gólt a Juve tudott szerezni, Cuadrado beadására Ronaldo érkezett tökéletesen, és nem hibázott (0-1). A portugál klasszis egyébként profi pályafutása ezredik mérkőzésén lépett pályára, ez volt a 725. gólja, és zsinórban tizenegyedik bajnokiján is betalált. A második félidőben magukhoz vették az irányítást a torinóiak, többet birtokolták a labdát, lehetőségeket dolgoztak ki, a SPAL csak ritkán jutott el lövőhelyzetig. A 60. percben Dybala kiugratása után Ramsey emelte a labdát a kapuba Berisha felett (0-2). A 69. percben Petagna tizenegyesével szépíteni tudott a hazai csapat. A gól felrázta a Juvét, és nem hagytak lehetőséget a SPAL-nak az egyenlítésre, sőt Ronaldo a kapufát is eltalálta a 85. percben, de újabb gól már nem született. Sarriék, így továbbra is a tabella élén állnak, míg a SPAL helyzete egyre kilátástalanabb, hiába küzdöttek nagyot a címvédő ellen, nem tudtak pontot szerezni.

SPAL – Juventus 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Ronaldo (39.), Ramsey (60.), ill. Petagna (69. – büntetőből)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: