Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Foden nem menne kölcsönbe

Mindenki tudja, hogy Anglia egyik, ha nem a legtehetségesebb fiatal futballistája Phil Foden. Ugyanakkor lehet, hogy máshol ezt a pályán többet is bizonyíthatná – mégsem hagyja el a City-t.

Kép: Goal.com

A 19 éves Phil Foden korosztályának egyik kiemelkedő tehetsége, az angol futball és a Manchester City jövőjének kulcsszereplője lehet majd. Ezt edzője, Pep Guardiola is megerősítette, aki egyenesen a legtehetségesebb játékosnak nevezte, akit valaha is látott – még Lionel Messit is megelőzve.

Ennek ellenére Foden játékpercei idén is limitáltak. 13 bajnokin és 4 BL találkozón kapott ebben a szezonban lehetőséget, a kettőn együtt összesen nagyjából 450 perc erejéig. Az U21-es válogatott középpályás pedig kitűnő teljesítményt nyújt, ám ezt több más játékos is elmondhatja még magáról a keretben, így sokszor marad számára a kispad.

Az érintettek sem tagadják, hogy januárban lett volna lehetőség a váltásra. Több csapat is szívesen kölcsönvette volna Fodent, aki mégis maradt. A Manchester Evening News idézte őt – azt mondta, olyan sokáig akar maradni, ameddig csak lehet. Fiatal kora ellenére már elérte az 50 meccset, az edzői bizalom okán pedig csak még éhesebb a sikerre. Mindezek mellett pedig Guardiola sem szerette volna elküldeni őt, még csak ideiglenes jelleggel sem. Kérdés, meddig kerülik még el a nagyobb feladatok és a felelősség a fiatal játékost. Meddig lesz ő még kiegészítőember? Talán már a következő szezontól új kihívások várnak rá?