Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

LaLiga: idegenben kapott ki a Real Madrid, élen a Barcelona – videóval

Hatalmas meglepetés a LaLiga 25-ik fordulójában, a tizedik helyen tanyázó Levante ellen kapott ki a tabellát vezető Real Madrid.

(forrás: as.com)

Hatalmas blamával ért véget a LaLiga szombati játéknapja, hiszen a Real Madrid idegenben kapott ki a 10-ik helyen álló Levante együttéstől, ezzel elveszítve a tabella legfelső fokát is. A több támadóját is mellőző madridiak a 79-ik percben pecsételték meg a sorsukat, amikor is Morales verte meg  védőjét a baloldalon, majd bombázta a labdát Courtios mellett a bal felső sarokba, ezzel beállítva a mérkőzés későbbi végeredményét is.

A királyiak ezt megelőzően hiába próbálkoztak szinte az egész mérkőzésen, Karim Benzema és Eden Hazard ordító ziccere kimaradt, mindkét játékos hatalmas lehetőséget szalasztott el, majd ezt követően szinte már ziccerig sem jutottak el a Gareth Bale, Luka Jovic és Rodrygo játékát is nélkülöző habfehérek. A mérkőzés képe alapján az eredmény sokak számára csalóka lehet, hiszen a Real Madrid végigtámadta a találkozót, azonban ennek ellenére 90 perc alatt egyszer sem sikerült betalálnia, így 19 próbálkozásból 0 góllal zárta a vendégjátékot a Levante otthonában.

Ezzel a vereséggel a Real Madrid a második helyre csúszott, átadva a tabella legfelső fokát a nagy rivális Barcelonának.

Levante – Real Madrid: 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Morales (79.)
Sárga lap: Roger (35.) ill. Ramos (10.) Casemiro (71.)
Kiállítás: – ill.