Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Lyon beárazta Dembélét

Korábban már mi is beszámoltunk arról, hogy a Lyon csatára Moussa Dembélé igencsak kelendő játékos lesz a nyáron megnyíló átigazolási szezonban, ám úgy fest, nem lesz “olcsó” elhozni a franciát. 

Ugyanis a Ligue 1 sztárklubja “beárazta” játékosát, ennek értelmében pedig annak aki szeretné őt megszerezni 83 millió font kell “leszurkolni”.

A 23 éves csatárt árgus szemekkel figyeli két PL gigász, a Manchester United és a Chelsea is, ám rajtuk kívül a hírek szerint vannak még érdeklődők.

Dembélé 2018 nyara óta erősíti a Lyont és az idei évben (is) kulcsfigurája a csapatnak. Ráadásul már angliai tapasztalat is van, ugyanis a Fulhamnél eltöltött 2 egész évet.

Minden sorozatot figyelembe véve eddig 38 mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 20 gólt és 7 gólpasszt osztott ki. Szerződése egyébiránt 2023 nyaráig kötné őt a francia klubhoz, így tehát finoman szólva sincs kényszer pályán csapata, az eladását illetően.