Matic nem lesz az AC Milan játékosa – sajtóhír

Baranyai Balázs
Baranyai Balázs
újságíró, 2020 február 25. 19:40

Nagyon úgy néz ki, hogy Nemanja Matic el fogja hagyni a nyáron a Manchester Unitedet és jó eséllyel Olaszországban köthet majd ki. Az pedig egészen biztosnak tűnik, hogy nem az AC Milan lesz majd a célállomás.

Kép: Vbet News

Lejár a nyáron Matic szerződése és nyoma sincs annak, hogy hosszabbítana jelenlegi klubjával. Épp ezért adja magát, hogy elhagyja Manchestert – olasz sajtóhírek szerint pedig a Serie A-felé veheti majd az irányt. A hírek szerint az ügynökei több olasz csapattal is tárgyalnak. Az pedig már ki is derült, hogy az AC Milan nem lesz opció a szerb játékos számára.

Ennek oka igen egyszerű: nagyjából 10 millió eurót keresne Matic éves szinten, ami egyszerűen nem fér bele a piros-feketéknek, akik így hallani sem akarnak a középpályásról.

Akad azonban két másik csapat, amelyik akár be is vállalhatja majd a játékos szerződtetését. Az egyik a Juventus, amely eddig még nem döntött a kerettel kapcsolatos nyári terveiről, így náluk sok a kérdőjel. Az Internél viszont úgy hírlik, még Eriksen mellett is be tudnák vállalni Matic foglalkoztatását. És egy európai porondról álmodozó klubnál miért is ne csapnának le egy ilyen kaliberű labdarúgóra?