Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajnokok Ligája: Drámai hajrá és City-győzelem a Bernabéuban! – Videóval

A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek talán leginkább várt párharcának első mérkőzésén Pep Guardiola csapata bár hátrányba került, a hajrában fordítani tudott a Real Madrid otthonában, nagy lépést téve a továbbjutás felé. 

(Kép: BBC Sport Twitter)

Az első perctől látszott, hogy két, egymást kellően tisztelő ellenfél találkozik egymással. A találkozó elején Real Madrid meglepetésre (?) többet birtokolta a labdát, ennek egyik következménye, hogy előrefelé a City futballozott valamivel gyorsabban.

Egy-egy nagyon komoly helyzet mindkét oldalon adódott, úgy a félidő közepe táján. Előbb Gabriel Jesus lövésénél védett nagyot Thibaut Courtois; nem sokkal később a túloldalon Karim Benzema fejesénél belga kollégájánál is nagyobb védéssel ért csak le Ederson a francia csatár által lefejelt, gólba tartó labdára.

Ahogy telt az idő, a feszültség úgy fokozódott, egyre keményebb harc folyt a labdáért is. Igazán komoly gólszerzési lehetőség már csak a City előtt adódott: Egy hosszabbításban elvégzett De Bryune szöglet után Gabriel Jesus elé került a labda, akinek lapos lövése nem talált utat a gólvonal előtt sűrűsödő madridi védők lába között – A csapatok támadópotenciálját ismerve, azért némiképp csalódásnak is mondható a gól nélküli első félidő.

Mindenképpen említésre érdemes pillanat még a játékrészből Aymeric Laporte kiválása a 33. percben. A francia középhátvéd alig hogy felépült sérüléséből és utolérte önmagát, most újra kivált, egyelőre nem tudni mennyi időre. Pep Guardiolának tehát egy igen kényes poszton kellett változtatnia.

A fordulást követően inkább a City-nek sikerült magasabb fokozatra kapcsolnia. Courtoisnak több alkalommal is résen kellett lennie, ám milyen a futball, gólt a Real Madrid szerzett kereken egy óra elteltével, Isco révén: Egy saját térfélen történő angol labdavesztés és védelmi bizonytalanság után az igen agilisen játszó Vinícius Junior hozta kihagyhatatlan helyzetbe Iscot, aki egy igazítás után, közelről nem is hibázott. (1-0)

https://www.youtube.com/watch?v=XGZB9OisxvE

A bekapott gól érezhetően megfogta a City-t, és egészen a hajráig nem is tudott igazán megújulni Guardiola csapata. A 78. percben aztán Kevin De Bruyne kevergetett a tizenhatoson belül, jobbról betörve, három madridi játékos gyűrűjében középre ívelt, Sergio Ramos pedig miután elszámolta magát, a belga klasszis beadása megtalálta Gabriel Jesust, aki közelről, fejjel kiegyenlített. (1-1) A hazaiak lökést reklamáltak, és bár fent volt Jesus mindkét keze, ám Ramos meglepően könnyen megadta magát – Talán a videószobában is a világ -és Európa-bajnok középhátvéd homorítására figyeltek fel elsősorban.

https://www.youtube.com/watch?v=TkljKhfT6gU

A Bernabéu közönsége ha az egyenlítésnél még nem is omlott össze igazán, pár perccel később megtehette! Dani Carvajal ugyanis rossz ütemben szerelte a tizenhatoson belül Raheem Sterlinget: büntetőt kapott a City. A labda mögé a remekül futballozó De Bruyne állt, aki nagyon magabiztosan szerezte meg a vezetést csapatának. (1-2)

Real összeomlása itt még nem állt meg, hiszen Sergio Ramosnak újfent meggyűlt a baja a nála ezúttal jóval gyorsabb Gabriel Jesusszal, akit csak lerántani tudott a tizenhatos előterében. Mivel utolsó emberként tette mindezt, kiállították a blancók csapatkapitányát.

A vendégek próbálták megnyomni az utolsó perceket, ám a gólhoz legközelebb egy beadás és egy Ferland Mendy fejes után a Real állt, de az egyenlítés elmaradt.

Összességében a vereséggel nagyon nehéz helyzetbe került a Real Madrid, és bár nyíltnak nevezhető a továbbjutás kérdése, nem feltétlen jó ómen a blancók számára, hogy amikor kikaptak a BL-egyenes kiesése szakaszában hazai pályán, az első meccsen, akkor búcsúztak is a sorozattól. Guardioláék pedig külön örülhetnek annak is, hogy először győzte le a Man. City a Real Madridot a Beranbéuban.

Real Madrid – Manchester City 1-2 (0-0)
Santiago Bernabéu stadion, Vezette: Daniele Orsato (olasz)
Gólszerzők: Isoc (60.) illetve G. Jesus (78.), De Bruyne 83. -büntetőből)
Sárga lap: Valverde (48.), Modric (54.) illetve Mendy (29.)
Piros lap: Ramos (86.)

Real Madrid: Courtois – Carvajal, Ramos, Varane, Mendy – Valverde, Casemiro, Modric (Lucas Vázquez, 84.)- Vinícius (Bale, 75.), Benzema, Isco (Jovic, 84.). Vezetőedző: Zinedine Zidane

Man. City: Ederson – Mendy, Laporte (Fernandinho, 33.), Otamendi, Walker – Gündogan, Rodri, De Bruyne – B. Silva. (Sterling (73.), G. Jesus, Mahrez. Menedzser: Pep Guardiola