Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar válogatott csatárral erősített a DAC – hivatalos

A szlovák élvonalbeli bajnokságban szereplő Dunaszerdahelyi AC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klubnál folytatja pályafutását a 37-szeres magyar válogatott játékos, Németh Krisztián.

A 31 esztendős támadó 2021 nyaráig szóló szerződést kötött a DAC vezetőségével. Németh a 18-as számú mezt fogja viselni újdonsült csapata színeiben.

Több mint tíz éve második otthonomként tekintek Dunaszerdahelyre, mondhatni tehát, hogy szinte hazatértem. Az évek során végig követtem a csapat szereplését és jól látszik, milyen fejlődésen ment át a klub Világi Oszkár irányítása alatt. Titokban mindig is vágytam arra, hogy a fanatikus dunaszerdahelyi szurkolótábor előtt játszhassak, illetve, hogy olyan helyzet adódjon, amikor ide tudok igazolni. Ez most összejött, így nagyon boldog vagyok” – olvasható a labdarúgó nyilatkozata a dunaszerdahelyiek weboldalán.

A DAC jelenleg a 3. helyen áll a Fortuna liga tabelláján, Némó leginkább a tavaszi rájátszásban lehet a gárda segítségére.