Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Manchester City játékosa az MLS-be tart – sajtóhír

A Barcelonát is megjárt rutinos hálóőr Amerikába mehet levezetni, legalábbis az ESPN értesülései szerint.


A Manchester City második számú kapusa, Claudio Bravo amerikai források szerint a New York City-ben folytathatja pályafutását. A chilei portás már 36 éves, ráadásul csak a kupamérkőzéseken kap lehetőséget Pep Guardiolától, így az MLS-ben vezethet le a következő években, amire a New York-i klub csapna rá.

Bravo szerződése június 30-án lejár, ennek következtében ingyen távozhat, bár ha még élne a szerződése sem kérne érte pénzt a Manchester City, ugyanis 1.5 millió euróra becslik csak az értékét a kapusnak, ráadásul a két klub nagyon jó viszonyt ápol egymással. A chilei hálóőr a Barcelonától érkezett Manchesterbe 2016-ban, mert Marc-André ter Stegen kiszorította őt a csapatból. Az angol klub 18 millió eurót fizetett érte a katalánoknak.

A 36 éves kapus első évében több lehetőséget is kapott, azonban Ederson érkeztével nagyon a háttérbe szorult, és emellett sérülések is hátráltatták. A 2018/19-es szezonban mindössze egyetlen mérkőzésen léphetett pályára. Az idei idényben azonban 15 találkozón is szerepelhetett, azonban ez többek között Ederson sérülésének is köszönhető.