Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: nem épp meggyőző játékkal, de behúzta a rangadót a Barcelona – videóval

A La Liga 27. fordulójában komoly erőpróba várt a legutóbbi El Clásicót elveszítő FC Barcelonára. Quique Setien együttese ezúttal korábbi mumusát, a Real Sociedadot fogadta.

 

A Real Sociedad a spanyol bajnokság idei szezonjának talán legnagyobb pozitív meglepetése. A baszk együttes Alguacil vezetése alatt a BL-indulásért küzd, fiatal játékosaikkal pedig szemkápráztató játékot produkálnak az ellenfelek kapuja előtt. A Barca Setien érkezése óta folyamatos átalakuláson megy keresztül, amit a sok sérült nem könnyít meg, valamint a téli átigazolási időszak vezetői baklövései is jelentősen éreztetik hatásukat. A Real Madrid elleni zakó után viszont most muszáj volt nyerniük. A kezdőben ott volt Umtiti helyén Lenglet, de a legnagyobb meglepetés kétségtelenül Braithwaite szerepeltetése volt.

Az az igazság, hogy a dán támadótól senki se várt sokat, eddig azonban nagyon kellemes meglepetés a teljesítménye. Már az eddigi percei alatt is jól mozgott, voltak lehetőségei, ám ezúttal a Sociedad ellen csapata egyik legjobbja volt. Állítólag sokat tanulmányozta a Barcelona játékát, rengeteg videót nézett meg társai mozgásáról, ami nagyon jó hatással van a helyezkedésére. Braithwaite mindig megjátszható, a balszélen jó érzékkel csinál területet magának, hogy aztán lendülettel vezethesse rá a védőkre a labdát. Sokat vállalkozik, több veszélyes lövése is volt, ugyanakkor nem önzőzik – mindig keresi az összjáték lehetőségét. A passzjátékba könnyen bevonható, mindig jókor van jó helyen, sokat dolgozik és keveset hibázik. Lényegében teljesen más benyomást kelt, mint az a Griezmann, aki habár igyekszik, de képtelen ráérezni a Barcelona támadójátékára. A francia ezúttal is többnyire észrevétlen volt – gyakorlatilag Braithwaite és Messi jelentették a katalánok támadósorát. Ez pedig egy nagyon érdekes szegmense a Barcelona játékának.

Ami magát a meccset illeti, Quique Setien szokás szerint óvatosan kezdett csapatával. A Barcelona sokat birtokolta a játékszert, a baszkok pedig nagyon fegyelmezett futballal álltak fel ellenük. A középpályán nagyon szépen dolgoztak a Sociedad játékosai, valamint a letámadások is sokszor eredményesek voltak – igaz, gólt ezekből nem tudtak elérni az első játékrészben. A Barcelona Messi visszamozgásaival szépen tudta építgetni a támadásait, a legveszélyesebb játékosuk pedig messze a már megénekelt Braithwaite volt.

A második félidő viszont máshogy alakult, mint amire számítani lehetett. A Barca nem növelt a fordulatszámon, dominanciájuk egyáltalán nem fokozódott. Sőt, inkább visszaesett. Alguacil a szünetben szépen összeszedte a csapatát és egy taktikai frissítést követően megbénították a hazai gárdát. A játék még lassabb és eseménytelenebb lett – abszolút az történt a pályán, amit a baszkok akartak. Ez ellen pedig alig tudott tenni bármit is a Barcelona. A vendégek viszont betalálni nem tudtak – a Barcelona viszont igen. Ennek kulcsa pedig egy vitatható bírói ítélet volt, miszerint a 80. percben Le Normand kézzel ért a labdához a saját tizenhatosán belül, ami után végül büntető következett. Az ítéletvégrehajtó természetesen Messi volt, az argentin pedig nem hibázott. Erre már nem volt válasza a Sociedadnak , akik így egy nagyon értékes pontot veszítettek el a Camp Nouban.

A Barcelona ezzel ideiglenesen átvezette a vezetést a spanyol bajnokságban a Real Madridtól, a fővárosaik majd vasárnap este lépnek pályára.

Barcelona – Real Sociedad 1-0
G.: Messi (81.)

Barcelona: Ter Stegen – Jordi Alba, Lenglet, Pique, Semedo – De Jong, Rakitic (Arturo Vidal), Busquets – Braithwaite (Junior Firpo), Griezmann (Ansu Fati), Messi. Edző: Setien.

Real Sociedad: Remiro – Monreal, Le Normand, Diego Llorente (Zubeldia), Gorosabel – Merino – Guevara, Barrenetxea (Oyarzabal), Odegaard – Isak (Willian Jose), Portu. Edző: Alguacil.