Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

E-sport: megkezdődtek a virtuális Eb selejtezői

Az UEFA eEURO 2020 az eddigi legnagyobb nemzeti e-futball esemény, amelyen 55 ország verseng egymással. A csapatokat tíz csoportba osztják, ahol mindenki kétszer játszik egymással, egyszer „otthon” és egyszer „idegenben”. Mindegyik párharc két egy az egy elleni mérkőzésből áll, amely után az összesített eredmény dönt. A selejtezők március hónap négy hétfőjén kerülnek megrendezésre.

 

A tíz csoportgyőztes automatikusan kijut a tornára, amelyen összesen tizenhat csapat vesz részt. A tíz csoportmásodik két májusi mérkőzésnapon egy play-off-torna keretén belül dönti el, hogy ki lesz az utolsó hat résztvevő.

Nagy örömmel tölt el, hogy a nemzeti szövetségeink játékosainak megadatik a lehetőség, hogy a nagyszínpadon képviseljék saját országukat. Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy az e-futball népszerűsége rendkívüli módon növekszik, az eEURO 2020 pedig lehetőséget ad nekünk, hogy kapcsolatba kerüljünk a nemzeti válogatottak új és meglévő szurkolóival” – mondta Guy-Laurent Epstein, az UEFA Events SA marketing-igazgatója.

A nemzeti szövetségek elsősorban egy online torna keretén belül választották ki azokat a csapatokat, amelyek majd képviselik őket az eEURO 2020-on. Ezen kívül néhány esetben edzőtábort szerveztek, ahová az ország legjobb játékosait hívták meg próbajátékra, és ahol az e-futball szakértői értékelték őket. Számos nemzeti szövetség számára az eEURO 2020 válogatója volt az első lépés az e-futball világába.

A tornát autentikus UEFA EURO-környezetben játsszák. A Konami nemrég adta ki az UEFA EURO 2020 hivatalos videojátékának legújabb frissítését, amely a PES 2020-hoz készült, és mind az 55 résztvevő csapatot tartalmazza.

Az eEURO 2020 győztesét az UEFA EURO 2020 döntőjére szóló jegyek mellett pénznyereménnyel díjazzák. Az UEFA a mérkőzések egy részét a hivatalos Youtube-csatornáján élőben közvetíti.