Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MU: Wayne Rooney zseniális sztorit árult el CR-ről!

Mint tudjuk, a profi futball leállása miatt a játékosoknak most több idejük marad a pihenésre, kikapcsolódásra, netán a nosztalgiázásra. Utóbbi táborba tartozik Wayne Ronney, aki még manchesteri időszakából egy zseniális történetet árult el Cristiano Ronaldoról a The Times című brit napilapnak.

“Amikor a Untied-hez érkeztem, sok mindent együtt csináltunk Cristianoval. Együtt edzettünk, együtt jártunk a meccsekre. Emlékszem egyik este, éppe negy meccs előtt történt, hogy meg akart állni egy McDonalds-nál, egy Big Mac szendvicsért. Nem is értettem miért eszik ilyet.” – Kezdte Rooney.

“Nagyon vékony volt akkoriban, fel kellett szednie  jó pár kilót. Ott abban a pillanatban így tudtam segíteni rajta. Mivel én vezettem, beálltam az autós rendeléshez, Cristiano pedig jóllakott.” – Így Ronney, aki szerint bár ez egy különös példa, de CR igen is bármire képes a céljai érdekében.