Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szoboszlai is a BL-re készülő Lazio kiszemeltjei között – sajtóhír

Az olasz bajnokság (Serie A) jelenlegi kiírásában a második helyen álló Lazio csapata számtalan kiváló képességű labdarúgóval erősítené meg keretét a következő szezonra, melyben minden bizonnyal a Bajnokok Ligájában vehet részt a római gárda…

A La Gazzetta dello Sport információi szerint a Lazio potenciális nyári kiszemeltjei között mindenképpen ott lesz a Red Bull Salzburg magyar légiósa, Szoboszlai Dominik is, akit az olasz gárda állítólag a szezon folyamán már több ízben figyelt.

Továbbá a “Sasok” kiszemeltjei közt még megemlítik a Chelsea világbajnok támadóját, Olivier Giroud-t, a Hellas Verona tehetséges koszovói védőjét, a több angol klub által is kiszemelt Marash Kumbullát, az AC Milan középpályását, Giacomo Bonaventurát és a spanyol élvonalbeli Eibar argentin játékmesterét, Gonzalo Escalantét.

A 19 esztendős magyar karmester a Salzburg elmúlt szezonjában két osztrák bajnoki és egy kupa-találat mellett a BL csoportkörében is eredményes tudott lenni, és az aktuális szezonban fokozatosan egyre több játéklehetőséget követelt magának, és egyre több olasz és angol klub érdeklődését vonzatta magára.