Eb 2020: Oroszország megrendezné a tornát

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2020 március 17. 06:29

Mint ismeretes, az UEFA a keddi napra rendkívüli videokonferenciát hívott össze a tagállamok részére, hogy megvitassák a koronavírus-járvány hatásait, következményeit a versenynaptárat illetően…

A Bajnokok Ligája és az Európa-liga egyenes kieséses szakaszának befejezése mellett napirendre kerülhet a 2020 nyarára tervezett Európa-bajnokság lebonyolítása is, amelyre jelen állás szerint nem nagyon lehet idő, hiszen az egyes nemzeti bajnokságokat immár szinte lehetetlen lenne befejezni május végéig a koronavírus-járvány miatti szünet következtében.

Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy az Eb-t eltolnák egy évvel, vagy pedig decemberben rendeznék meg az eredeti helyszíneken, ezúttal azonban Oroszország olyan ötlettel állt elő, mellyel biztosított lenne az idei nyári kontinensviadal. Alekszej Szorokin, a szentpétervári szervezőbizottság vezetője ugyanis kijelentette, hogy Oroszország szívesen megrendezné az idei labdarúgó Európa-bajnokságot, hogy a koronavírus-járvány miatt ne kelljen elhalasztani:

“Oroszország hajlandó segíteni abban a nehéz helyzetben, amelybe a szervezők kerülhetnek.”

A mérkőzéseket június 12. és július 12. között Budapesten, Londonban, Bakuban, Münchenben, Rómában, Szentpéterváron, Amszterdamban, Bukarestben, Bilbaóban, Dublinban, Glasgow-ban és Koppenhágában rendeznék. A 24 válogatottat felvonultató esemény 51 meccsből állna, az UEFA keddi ülésén dönt a torna megrendezésének körülményeiről.