A német válogatott 2,5 millió eurót adott a koronavírus elleni harcra

Sz. Andrea
Sz. Andrea
újságíró, 2020 március 18. 18:20

A német labdarúgó-válogatott vezetősége egy videokonferencia keretein belül jelentette be, hogy adományoznak a koronavírus-járvány elleni harc megállítására. 

A német nemzeti csapat is kiveszi a részét abból, hogy segítse a koronavírus elleni harcot, és ennek érdekében 2,5 millió eurót adományoz a járvány elleni harcra.

A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) egy videokonferencián jelentette be mindezt:

“Fel kellett függeszteni a világfutballt, de most az emberek egészsége és a vírus elleni küzdelem a legfontosabb. Tudjuk, hogy sok embernek azonban ezzel nem áll meg az élet, és folytatniuk kell. Ezt az elkötelezettséget mindannyian látjuk, és azok, akik az embereknek segítenek a kórházakban vagy a boltokban, megmutatják, hogy a szolidaritás a legfontosabb jelenleg. Ezért döntöttünk úgy, hogy 2,5 millió eurót adományozunk, hogy segítsük ezt a küzdelmet.”

A szövetség igazgatója, Oliver Bierhoff is felszólalt a videokonferencián:

“Örülök, hogy a nemzeti csapat ilyen gyorsan eldöntötte, hogy adománnyal segít, ezzel pedig kiáll és szolidaritást vállal az emberekkel.”

A Bayern München és a német válogatott labdarúgója, Leon Goretzka is felszólalt az eseményen:

“A futball jelenleg álló helyzetben van, hiszen az egészség a legfontosabb. Ezzel az adománnyal szeretnénk példát mutatni, amit remélem több csapat is követni fog.”