Betett a Barcának az Eb-halasztás

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2020 március 19. 18:25

Azok után, hogy az idei nyárra tervezett Európa-bajnokságot egy évvel eltolták, a Barcelona vezetősége jó eséllyel újabb edzőjelöltet kereshet a gárda kispadjára…

Mindezt maga, a Barcelona első számú vezetőedző-kiszemeltje, Ronald Koeman is megerősítette, akivel kapcsolatban a katalán sajtó nyílt titokként kezelte, hogy a nyári Európa-bajnokság után elhagyja a holland válogatottat a Barca kedvéért. Mindez még megvalósulhat, csak éppen nem 2020 nyarán, hanem csak 2021 nyarán:

“A záradék a szerződésemben, hogy elmehetek a Barcába, az Európa-bajnokság utánra szól. Nem merült fel semmilyen konkrét dátum, úgyhogy most ez az Eb után lehet érvényes, 2021-ben. De bárhogyan is van, egy pillanatot nem gondolkoztam most ezen. Sajnálom, hogy az Európa-bajnokságot nem most fogják lejátszani. Nagyon jó teljesítményt nyújtva jutottunk ki, jó volt a csapat dinamikája, és szeretnénk így folytatni. Megértjük a döntést, amit hoztak, és nem is lep meg. Most a legfontosabb az emberek egészsége, hogy elkerüljük a koronavírus terjedését. Most azon fogunk gondolkozni, hogy hogyan tudunk felkészülni arra a pillanatra, amikor újrakezdődnek a nemzetközi küzdelmek a fociban.” 

– fogalmazott az 56 éves szakember, aki annak idején játékosként 1989-től 1995-ig között hat éven szerepelt a Barcelonában, később pedig 1998 és 2000 között segédedzőként is dolgozott a klubnál.