Legendák Viadala

Koronavírus: nagy összeget adományoz a Bayern sztárja

Rock Péter
Rock Péter
újságíró, 2020 március 22. 12:19

A német élvonalbeli bajnokságban szereplő Bayern München meghatározó labdarúgója, Robert Lewandowski és felesége, Anna egymillió euróval támogatják a COVID-19 nevű világjárvány elleni harcot.

A lengyel válogatott csatár a kedvesével együtt a jótékonysági egyesületeket és a társadalmi intézményeket szeretné segíteni a felajánlott pénzösszeggel – Anna egyébként szintén sportoló, méghozzá eredményes karatés.

„Mindannyian tisztában kell lennünk a helyzet súlyával. Ebben az időszakban mindenki ugyanabban a csapatban játszik. Legyünk erősek ebben a harcban. Ha tudunk segíteni valakinek, tegyük is meg. Mindenkit érint ez a dolog, ezért megkérjük szépen az embereket, hogy kövessék az utasításokat, hallgassanak a hozzáértőkre. Felelősségteljesen kell viselkednünk” – nyilatkozta Lewandowski a Bild című lapnak.

A 31 esztendős játékos mellett a bajorok további két futballistája, Joshua Kimmich és Leon Goretzka is kezdeményezést indított, amelyhez többek között Mats Hummels és Leroy Sané is csatlakozott már, így a We Kick Corona nevű mozgalom már két és fél millió eurós jótékonysági összegnél tart.