Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan a Juventus nyári célpontja – sajtóhír

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus döntött, a nyári célpont Paul Pogba visszaszerzése lesz.

A neves olasz magazin, a Calcio Mercato szerint a Juventus megnevezte nyári célpontját, aki nem más mint a volt játékosuk, Paul Pogba. Az anno szinte ingyen érkező francia játékost rekordösszegért adták el a Vörös Ördögöknek, azonban azóta ott valami megtört, Pogba elvágyódik.

A vezetőség döntése teljesen egyértelmű: Amennyiben Pogba valóban távozik, le kell csapni rá. A francia középpályás megszerzése azonban nem lesz egyszerű, hiszen a Manchester United ragaszkodna a játékosához, ezért 100 millió euró alatt szinte lehetetlen lesz “hazahozni” Olaszországba a játékost.

Pogba ügynöke azonban mindenben segíteni fogja a Zebrákat, hiszen a játékosügynök szerint Pogba elvágyódik, és a Real Madrid mellett a Juventus az egyetlen csapat ahol el tudja képzelni a jövőjét.