Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Heskey: “A Real és a Barca mindig opció lehet Klopp számára…”

A Vörösök egykori támadója úgy gondolja, hogy a két spanyol gigászhoz bármikor csatlakozhat a német mester.


Liverpool korábbi futballistája, Emile Heskey szerint Jürgen KloppotReal Madrid és a Barcelona is tárt karokkal várná, ha otthagyná jelenlegi kenyéradóját. Azért is gondolja így az egykori angol válogatott csatár, mert szerint a két spanyol gigász mindig a lehető legjobb vezetőedzőt szeretné a kispadján tudni, ennek következtében Kloppra is bármikor lecsaphatnak.

“A Barcelona és a Real Madrid mindig opció lehet Jürgen Klopp számára. Ennek ellenére azt gondolom, egyelőre nem fogja elhagyni a Liverpoolt, hiszen nem fejezte be az elkezdett rendkívül sikeres projektjét. Klopp visszatette a csapatot a futballtérképre, éppen ezért nem hiszem, hogy a szurkolók aggódnának a távozása miatt” – mondta Heskey.

A sikeres német szakember 2015 október 8-án csatlakozott a Vörösökhöz, azóta 254 mérkőzésen irányította a csapatot. Ezen találkozókról 156 alkalommal távozhatott győztesként a pályáról, mellette 55 döntetlent ért el, valamint 43 összecsapást vesztett el a Liverpool élén Jürgen Klopp.