Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Két év után kiengedték a kórházból az Ajax kómából felébredő játékosát

Jó hírek érkeztek a több mint két évvel ezelőtt meccs közben összeeső, majd kómába eső Ajax játékosról, Abdelhak Nouriról. 

Nouri 2017. július 8-án Ausztriában lépett pályára az Ajaxszal egy felkészülési mérkőzésen a Werder Bremen ellen, ám a találkozó 70. percében az akkor 20 éves játékos minden előjel nélkül összeesett, és nem kelt fel. Hirtelen szívleállása volt, ami miatt újra kellett éleszteni, és bár a kórházban stabilizálták az állapotát, sajnos maradandó és súlyos agykárosodást szenvedett és kómába esett. 

A játékos, szinte csodával határos módon, egy évvel az eset után felébredt, de továbbra is a kórházban maradt, mivel szigorú megfigyelés alatt kellett tartani. Mostanra viszont annyit javult az állapota, hogy hazaengedték a kórházból, amiről Nouri testvére számolt be egy holland tv-műsorban.

“Még nem maradhat állandóan otthon, de fokozatosan egyre több időt tölthetünk vele. Bár nagyon sok mindenre kell odafigyelnünk és óvatosnak kell lennünk, úgy tűnik, hogy sokkal jobban érzi magát otthon, mind eddig a kórházban. Már egyre több dolgot csinál: nyilván az ágyból még nem tud magától kikelni, de már képes egyedül ülni a kerekesszékében, eszik, iszik, tüsszent, mozog, át tud fordulni egyik oldaláról a másikra. Valamennyire még kommunikál is velünk a szemét használva és mosolyog is, ha beszélünk hozzá. Ezek mind pozitív jelek, sőt, szoktunk együtt futballt is nézni, és látszik rajta, hogy még mindig imádja ezt a sportot.”

Nouri hétéves kora óta az Ajaxnál futballozott, rendkívüli tehetségnek tartották és mindenki nagyon szerette a csapatnál.