Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az MU korábbi védője szerint az idei szezont semmissé kell tenni

A Vörös Ördögök egykori remek középhátvédje úgy gondolja, hogy a futballnál most van fontosabb is a világon.


A Manchester United egykori klasszis játékosa, Rio Ferdinand szerint az idei szezont már nem lenne szabad befejezni a koronavírus-járvány miatt, ugyanis az emberi életek fontosabbak, mint a labdarúgás. Azonban olyan forgatókönyv az ő fejében le sem zajlott, hogy a Liverpool a tetemes előnye végett megkapja a bajnoki trófeát.

“Úgy gondolom, hogy a Premier League-et semmissé kellene nyilvánítani. Tudom, hogy a Liverpool-szurkolók azt fogják erre mondani, hogy csak azért gondolom azt, mert a rivális csapatnak szurkolok, azonban a valóság az, hogy ez nem így van. Jelenleg semmilyen lehetőségét nem látom annak, hogy az egészség biztosítva legyen, amikor újra indul a bajnokság, ez ennyire egyszerű. Még, ha zárt kapuk mögött is rendeznék meg a találkozókat, akkor is ott vannak a játékosok. Ők nem számítanak? Pár játékos megfertőz másokat, esetleg ők fertőződnek meg, aztán tovább terjesztik a vírust. Ez igazságtalan rájuk nézve is. Aztán mások is vannak ilyenkor a stadionban, mondjuk a biztonsági őrök. Mindenki, aki ott van, veszélyben lesz. Azt mondják, hogy ezzel ezt meg azt lehet nyerni vagy elveszíteni, de ezeket a dolgokat félre kell tenni jelenleg. Életről és halálról beszélünk. A labdarúgás nem lehet ennyire fontos” – vélekedik a kialakult helyzetről Rio Ferdinand.