Nem tett le kiszemelt védője leigazolásáról az AS Roma – sajtóhír

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2020 március 30. 09:00

Hosszú hetek óta téma az angol és az olasz sajtóban, hogy az AS Roma a kölcsön után véglegesítené a Manchester United hátvédjét, mindez továbbra sem változott, de vannak fejlemények az ügyben…

A Corriere della Sera aktuális riportja értelmében az AS Roma csapata továbbra is szeretné a kölcsön után végleg megőrizni Chris Smalling játékjogát a Manchester United együttesétől, azonban az olasz klub tervei szerint kevesebbet szeretne fizetni érte a “Vörös Ördögök” által meghatározott 30 millió eurónál.

A 30 esztendős angol válogatott hátvéd tavaly augusztusban 3 millió euró ellenében került kölcsönben a “Farkasokhoz”, és az olasz klubnál rendkívül elégedettek a teljesítményével. Smalling az őt foglalkoztató együttes színeiben 28 tétmeccsen lépett pályára a 2019-2020-as szezon eddigi szakaszában, és rendszerint eredményes mezőnymunkát mutatott be.

A korábbi megállapodás értelmében az AS Roma nyáron 20 millió euróért veheti meg véglegesen a játékjogát, a United azonban a közelmúltban 30 millió euróban határozta meg az árát, miután a közvetlen szigetországi rivális Arsenal is elkezdett élénken érdeklődni a szolgálatai iránt.

Smalling a kölcsönadását megelőzően 2010-től kezdődően több mint 300 tétmérkőzésen lépett pályára a “Vörös Ördögök” szerelésében.