A Juventus még mindig nem tett le a Manchester City játékosáról

Sz.Patrik
Sz.Patrik
újságíró, 2020 április 3. 11:00

Már korábban beszámoltunk arról, hogy a Zebrák szeretnének egy remek kvalitásokkal rendelkező támadót igazolni, és a Premier League címvédőjének játékosára esett a választás.


A Juventus első számú csatár kiszemeltje továbbra is a Manchester Citynél futballozó Gabriel Jesús, a CalcioMercato értesülései szerint. Az olasz rekordbajnoknál abban bíznak, hogy a brazil játékosnak sem lesz maradása a két éves Bajnokok Ligája eltiltás miatt, valamint nem akar csereszerepet vállalni Agüero mellett.

A Bianconerinél azonban tisztában vannak azzal is, hogy nem lesz olcsó mulatság Jesús szerződtetése, ugyanis jelenleg 70 millió euróra becslik az értékét a 22 esztendős csatárnak, de ettől akár többet is elkérhet érte a City a mai piaci árak mellett, a hírek szerint akár 100 millió eurót is lehet a vételára.

A brazil válogatott játékos 19 évesen, 2017 januárjában érkezett a Palmerias együttesétől 32 millió euróért a Manchester Cityhez, azóta is az egyik legjobb igazolásként emlegetik őt a Guardiola-érában. A spanyol tréner a három év alatt 136 tétmérkőzésen szavazott neki bizalmat, amelyeken 63 gólt és 36 gólpasszt jegyzett.